művész


Földes Eszter
3

Földes Eszter

Színésznő

2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János osztályában.
Diplomaszerzése után egy ideig az Új Színházban és a Centrál Színházban dolgozott.
2013-2015 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 2015-től szabadúszó volt.
2019-től a kecskeméti Katona József Színház…

 Tovább

Aktuális programok


Édeskettes hármasban

6SZÍN

Adott két nem könnyű ember: Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró, akik mindketten hivatásuk megszállottjai.…

A Kezdet/vége - Loupe Színházi Társulás

Klebelsberg Kultúrkúria

A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter játsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar…

Horváth János Antal - Becsapódás

Loupe

A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal.

Színésznő

2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János osztályában.
Diplomaszerzése után egy ideig az Új Színházban és a Centrál Színházban dolgozott.
2013-2015 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 2015-től szabadúszó volt.
2019-től a kecskeméti Katona József Színház színésznője.
2019 decemberétől 2020 márciusáig a Karinthy Színház művészeti vezetője volt.

Elismerések:

TEVA ösztöndíj
Soós Imre-díj (2014)

Színházi szerepei

Egressy Zoltán: Álmos utas haragja-négy hallomás - Szereplő
William Shakespeare: Lear király - Bohóc / Cordelia
Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása - Armande Béjart de Molière
Ábrahám Pál – Szilágyi László – Kellér Dezső – Harmath Imre: 3:1 a szerelem javára (zenés vígjáték - operett) - Gingi
Mark Twain – Döme Zsolt – Szurdi Miklós: Koldus és királyfi - Edith, Hendon szerelme
William Shakespeare: Lear király - Bohóc/Cordelia
László Miklós: Illatszertár - Rátz kisasszony
Kiss Márton: Angéla evangéliuma, avagy a réterdősi patkányfogó
Joe Masteroff: Cabaret - Schatzie Kost
Woody Allen: Csak semmi pánik - Mrs. Burns/Szultána
Kodolányi János: Földindulás - Fekete Zsuzsi
Friedrich Schiller: Don Carlos - Erzsébet királyné
Michel de Ghelderode: Virágos kert
Barabás Pál - Harmath Imre - Eisemann Mihály: Kávé habbal - Éva
Beth Henley: A szív bűnei - Babe Botrelle, a legfiatalabb testvér
Paulo Coelho: Tizenegy perc - Nyah, maláj lány
Dacia Maraini: A királynő teste - egy nő
Ács János: Casanova Nuovo - naiva-színésznő
Carlo Goldoni: Nyári kalandok - Giacinta, Filippo leánya
Molière: Mizantróp - Baszk
Edward Albee: Lolita - Lolita
Molnár Ferenc: Riviéra - Cibulka

Színházi szerepei a Kecskeméti Katona József Színházban:

John Boynton Priestley: Veszélyes forduló (Szereplő) - 2019/2020
John Harold Kander - Fred Ebb - Bob Fosse: Chicago (Roxie Hart ) - 2019/2020
#KedvesZsámbék! (Szereplő) - 2018/2019
Alex Broun - Jens Christian Grøndahl: Az utolsó tűzijáték (Szereplő, Szereplő) - 2018/2019
Miro Gavran: A baba (Stella) - 2018/2019
David Rogers - Charles Strouse: Virágot Algernonnak (Alice) - 2015/2016
Marcel Achard: A bolond lány (Josefa Lantenay) - 2015/2016
Rejtő Jenő: A szőke ciklon (Magda) - 2014/2015
Rejtő Jenő: A szőke ciklon (Szereplő) - 2014/2015
Ken Ludwig: Primadonnák (Audrey) - 2014/2015
Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása (Armande Béjart Molière, színésznő) - 2014/2015
Ábrahám Pál - Harmath Imre - Szilágyi László - Kellér Dezső: 3:1 a szerelem javára (Gingi, Gingi) - 2014/2015
Mark Twain: Koldus és királyfi (Edith, Hendon szerelme, 38 éves) - 2013/2014
William Shakespeare: Lear király (Cordelia, Lear leánya, Bolond) - 2013/2014
Arisztophanész: A nőuralom (Szereplő) - 2012/2013
Lévai Katalin: Párnakönyv (Szereplő) - 2012/2013
Friedrich Schiller: Don Carlos (Királynő) - 2012/2013
László Miklós: Illatszertár (Rátz kisasszony) - 2012/2013
Kiss Márton: Angéla evangéliuma (Szereplő) - 2012/2013
Karafiáth Orsolya - Bella Máté: A Macskadémon (Szereplő) - 2011/2012
Kodolányi János: Földindulás (Fekete Zsuzsi) - 2011/2012
Friedrich Schiller: Don Carlos (Valois Erzsébet, a spanyol király felesége) - 2011/2012
Karafiáth Orsolya - Bella Máté: A Macskadémon (Orsi, 30 év körüli, kissé kerekded szingli – szoprán) - 2010/2011
Michel de Ghelderode: Virágos kert (Szereplő) - 2010/2011
Eisemann Mihály - Harmath Imre - Barabás Pál: Kávé habbal (Éva) - 2010/2011
Beth Henley: A szív bűnei (Babe Botrelle, a legfiatalabb testvér) - 2010/2011
Garaczi László: Ovibrader (Szereplő) - 2010/2011
Paulo Coelho: Tizenegy perc (Nyah, maláj lány) - 2009/2010
Dacia Maraini: A királynő teste (Egy nő) - 2009/2010
Vinnai András: Azaz (Szereplő) - 2009/2010
Ács János: Casanova nuova (Naiva - Színésznő) - 2009/2010
Carlo Goldoni: Nyári kalandok (Giacinta, Filippo leánya) - 2008/2009
Edward Albee: Lolita (Lolita) - 2008/2009
Molière: A mizantróp (Baszk, Célimene inasa) - 2008/2009
Molnár Ferenc: Riviera (Cibulka) - 2005/2006

Játékfilmek, Kisfilmek

Game Over Club (2019)
A győztes (Géczy Dávid kisfilmje, 2014) ... feleség
Szeretetotthon (Gárdonyi Edit kisfilmje, 2013) ... Alma
Dumatúra (Lafka Dávid kisfilmje, 2012)
Porcukor (Schwechtje Mihály kisfilmje, 2010) ... Adrienn
Vége (Janich Vera kisfilmje, 2010)
Mozaik (Kiss Anna kisfilmje, 2009)
Utolsó idők (Mátyássy Áron filmje, 2009)...Ilus
Május-június (Mátyássy Áron kisfilmje, 2009)...Krisztina
Intim fejlövés (Szajki Péter filmje, 2008)...Szilvi/Gabi
Moha és Barack (Koncz Teréz kisfilmje, 2007)

Televíziós sorozatok

Átok (2012, 3. évad)...Dia
Mindenből egy van (2011–2012)...Szűcs Nikoletta/Niki
Hacktion (2011)...Béta
Válótársak (2015–2018)...Szonja
Mintaapák (2019-)...

#KedvesZsámbék! - felolvasószínház

#KedvesZsámbék! - felolvasószínház

Általános
  • Színész
*Kiscsillag: Semmi konferencia

*Kiscsillag: Semmi konferencia

Kultúrbrigád
  • Rendező
23/24 Toyota Salgotarján - Zenthe Nyár: A bolond lány

23/24 Toyota Salgotarján - Zenthe Nyár: A bolond lány

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A baba

A baba

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Stella
A baba

A baba

Karinthy Színház
  • Stella
A bolond lány

A bolond lány

Karinthy Színház
  • Josefa Lantenay
A CSERESZNYÉSKERT

A CSERESZNYÉSKERT

SZFE
  • Dunyása
A hattyú - Szilveszteri előadás

A hattyú - Szilveszteri előadás

Új Színház
  • ÉVA
A királynő teste

A királynő teste

Új Színház
  • Színész
A mizantróp

A mizantróp

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Baszk
A SZÍV BŰNEI

A SZÍV BŰNEI

Új Színház
  • Babe Botrelle, a legfiatalabb testvér
A szív bűnei

A szív bűnei

Új Színház
  • BABE BOTRELLE, a legfiatalabb testvér
A szív bűnei

A szív bűnei

Új Színház
  • BABE BOTRELLE, a legfiatalabb testvér
A szőke ciklon

A szőke ciklon

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A szőke ciklon

A szőke ciklon

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Magda
A szőke ciklon

A szőke ciklon

Móricz Zsigmond Színház
  • Magda
A szőke ciklon

A szőke ciklon

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Magda
A szőke ciklon

A szőke ciklon

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Magda
A SZŐKE CIKLON - Játékszín

A SZŐKE CIKLON - Játékszín

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Magda
A szőke ciklon - Játékszín

A szőke ciklon - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Magda
A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio

A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára

Gyulai Várszínház
  • Színész
Angéla evangéliuma

Angéla evangéliuma

Centrál Színház
  • Színész
Arisztophanész: A nőuralom

Arisztophanész: A nőuralom

Általános
  • Színész
Az utolsó tűzijáték

Az utolsó tűzijáték

Pécsi Harmadik Színház
  • Színész
Az utolsó tűzijáték - Bethlen Téri Színház - Manna

Az utolsó tűzijáték - Bethlen Téri Színház - Manna

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Bácskai Juli Pszichoszínháza – BékeKÖTÉS

Bácskai Juli Pszichoszínháza – BékeKÖTÉS

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Színész
Becsapódás - Loupe Színházi Társulás

Becsapódás - Loupe Színházi Társulás

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Bella M.-Karafiáth O.: A Macskadémon

Bella M.-Karafiáth O.: A Macskadémon

Gyulai Várszínház
  • Színész
Beszélő levelek 2021. október

Beszélő levelek 2021. október

Mozsár Műhely
  • Színész
CASANOVA NUOVO

CASANOVA NUOVO

Új Színház
  • Naiva-színésznő
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
  • Valois Erzsébet, a spanyol király felesége
Don Carlos

Don Carlos

Új Színház
  • VALOIS ERZSÉBET, a spanyol király felesége
Donald Margulies: Pillanatfelvétel - bemutató

Donald Margulies: Pillanatfelvétel - bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mandy Bloom
ÉDESKETTES HÁRMASBAN

ÉDESKETTES HÁRMASBAN

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Sonia
Édeskettes hármasban Szilveszter

Édeskettes hármasban Szilveszter

6szín
  • Színész
Egressy Zoltán: Álmos utas haragja

Egressy Zoltán: Álmos utas haragja

Mozsár Műhely
  • Színész
Horváth János Antal: Becsapódás

Horváth János Antal: Becsapódás

Lengyel Tamás
  • Színész
Horváth János Antal: Becsapódás

Horváth János Antal: Becsapódás

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Horváth János Antal: Becsapódás

Horváth János Antal: Becsapódás

Lengyel Tamás
  • Színész
Illatszertár -

Illatszertár -

Centrál Színház
  • Rátz kisasszony
Kávé habbal

Kávé habbal

Új Színház
  • Egyéb
Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Audrey
Kiscsillag fesztivál: Semmi konferencia

Kiscsillag fesztivál: Semmi konferencia

Kultúrbrigád
  • Rendezi és játssza
Koldus és királyfi

Koldus és királyfi

Vörösmarty Színház
  • EDITH, Hendon szerelme, 38 éves
Lear király

Lear király

Vörösmarty Színház
  • Bohóc/Cordelia
Lévai Katalin: Párnakönyv  - BEMUTATÓ - Egy szerelem története...

Lévai Katalin: Párnakönyv - BEMUTATÓ - Egy szerelem története...

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Lévai Katalin: Párnakönyv - Egy szerelem története...

Lévai Katalin: Párnakönyv - Egy szerelem története...

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Lévai Katalin: Párnakönyv színmű

Lévai Katalin: Párnakönyv színmű

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Lovasi András és Földes Eszter - Borigo Kultúrparty

Lovasi András és Földes Eszter - Borigo Kultúrparty

Általános 2
  • Színész
Marcel Achard: A bolond lány

Marcel Achard: A bolond lány

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Josefa Lantenay
Marcel Achard: a Bolond Lány

Marcel Achard: a Bolond Lány

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Josefa Lantenay
Marcel Achard: A bolond lány

Marcel Achard: A bolond lány

Veres 1 Színház
  • Josefa Lantenay
Marcel Achard: A bolond lány

Marcel Achard: A bolond lány

Veres 1 Színház
  • Josefa Lantenay
Mariana Alcoforado: Portugál levelek

Mariana Alcoforado: Portugál levelek

Mozsár Műhely
  • Mariana
MASZK Gála

MASZK Gála

Thália Színház
  • Műsorközlő
Mephisto - Spirita Társulat

Mephisto - Spirita Társulat

Bethlen Téri Színház
  • Dora Martin, ünnepelt zsidó színésznő
Minden negyedik

Minden negyedik

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
MINDENBŐL EGY VAN

MINDENBŐL EGY VAN

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Niki
Miro Gavran - A baba

Miro Gavran - A baba

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Stella
Miro Gavran: A BABA

Miro Gavran: A BABA

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Stella
Miro Gavran: A baba

Miro Gavran: A baba

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Stella
Miro Gavran: A BABA -  zenés vígjáték 2 felvonásban -  BAKtors Produkció előadása

Miro Gavran: A BABA - zenés vígjáték 2 felvonásban - BAKtors Produkció előadása

Általános 2
  • Játssza
MOST Fesztivál - Az utolsó tűzijáték

MOST Fesztivál - Az utolsó tűzijáték

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
NYÁRI KALANDOK - Bemutató

NYÁRI KALANDOK - Bemutató

Új Színház
  • GIACINTA, Filippo leánya
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
  • Armande Béjart de Molière
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Armande Béjart de Molière
Oresztész

Oresztész

Nemzeti Színház
  • Színész
Ovibrader

Ovibrader

Thália Színház
  • /
Primadonnák

Primadonnák

Szegedi Nemzeti Színház
  • Audrey
PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Audrey
PRIMADONNÁK - Játékszín

PRIMADONNÁK - Játékszín

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Audrey
Rejtő ,Szente ,Gyulyás :  A szőke ciklon

Rejtő ,Szente ,Gyulyás : A szőke ciklon

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Rejtő Jenő: A szőke ciklon

Rejtő Jenő: A szőke ciklon

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Színész
Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás

Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Sean O’Casey / Horváth János Antal: A KEZDET/VÉGE

Sean O’Casey / Horváth János Antal: A KEZDET/VÉGE

Lengyel Tamás
  • Színész
Shakespeare: Sok hűhó semmiért

Shakespeare: Sok hűhó semmiért

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Beatrice, Leonato unokahúga
Sörgyári capriccio

Sörgyári capriccio

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Egyéb
Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház

Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában

Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Magda
Téli Színházbérlet - A bolond lány

Téli Színházbérlet - A bolond lány

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Tihanyi Szabadtéri Játékok / A baba - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / A baba - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Stella
TISZÁNTÚLI EMANUELLE

TISZÁNTÚLI EMANUELLE

SZFE
  • Színész
Tisztogatás

Tisztogatás

Új Színház
  • NELLY szobalány
Tizenegy perc  18 éven felülieknek!

Tizenegy perc 18 éven felülieknek!

Thália Színház
  • Színész
Tizenegy perc Ősbemutató

Tizenegy perc Ősbemutató

Thália Színház
  • Színész
Váltságdíj

Váltságdíj

Új Színház
  • ANNA, informatikus
Váltságdíj

Váltságdíj

Millenáris
  • Anna, informatikus
Váltságdíj - főpróba

Váltságdíj - főpróba

Új Színház
  • ANNA, informatikus
Virágos kert

Virágos kert

Új Színház
  • Színész
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Cordelia
W. Shakespeare: Lear király

W. Shakespeare: Lear király

Gyulai Várszínház
  • Bohóc, Cordelia
„Életem versei” Csákányi Eszter, Földes Eszter, Wunderlich József, Kamarás Iván

„Életem versei” Csákányi Eszter, Földes Eszter, Wunderlich József, Kamarás Iván

Hankó István Művészeti Központ
  • Soós Imre-díjas színművésznő.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!